Hátizsákos kalandozás Glasgowban, avagy jöttem, láttam, VISSZAMENNÉK !!!

Visit --> fall in love --> remember --> go back :)

Az úr 2014. esztendejének november havában, annak is 26. napján a Marcsi névre hallgató különös vándormadár felkerekedett, hogy szemügyre vegye a skót korona egyik ékkövét. Mint már régesrégen írtam, a Lake Districtben lakó kedvesaranyos néni javasolta, hogy hagyjam nála a malaclopó méretű bőröndömet, és hátizsákkal vágjak neki Skóciának, amiért a mai napig hálás vagyok. Angliában a saját káromon tanultam meg, hogy mennyire felesleges, továbbá fájdalmas 40-50 kg cuccal közlekedni mindenfelé (kandikamerás pillanatok ismertetésére külön bejegyzést készülök írni).

A vonatút Penrithből egy kellemes másfél óra volt, es mivel a brit vonatok minősége fényévekkel a MÁV előtt van, így villámgyorsan és kényelmesen elrepült. A vasúti közlekedés máris hiányzik Angliából, hangulatos dolog átszelni a fél országot, érdekes emberkékkel együtt utazgatni, beszélgetni, pláne egy kényelmes vonaton, ahol mindenkinek saját asztalkája és konnektora van, és félóránként jár a mozgóbüfé ;) 

Glasgowba első pillantásra beleszerettem. Már a vasútállomás is nagyon tetszett, bár nyilván a karácsonyi hangulat is sokat hozzáadott a megítélésemhez. 

Igazából én az a fajta típus vagyok, aki, miután először megérkezik egy városba, félórán belül el tudja dönteni, hogy tudna-e ott élni. Glasgownál elég volt öt perc és tudtam, hogy bármikor szívesen visszajönnék hosszabb-rövidebb időre. Nem tudom megmagyarázni, de hihetetlenül hangulatos város. Barátságos és emberi, és abszolút élhető (szöges ellentétben Birminghammel, de erről majd később).

Az elsőszámú kedvencem a metró lett. Egyetlen vonal van, ami körbe jár két irányba egy külső és belső körön, így ha elszúrod, és rossz irányba mész is ugyanott lyukadsz ki, csak kicsit később. Először mikor lementem, azt hittem ez valami játékvasút a föld alatt, az alagút kb alacsonyabb volt, mint én. Nem tévedtem sokat, valóban mesébe illő szerelvények vannak, amik félkör alakúak és éppen olyan magasak, hogy az emberek beférjenek az ajtón, és lehuppanjanak a kárpitozott ülésekre. Egyértelműen nem zsúfoltságra van berendezkedve, nagyon barátságos kis hely :) 

 

metró alagút

Nem a legjobb kép, öcsinek készült ;)

Első nap szinte rögtön az egyetemvárost vettem célba egy régirégi, még általános iskolából ismert ismerőssel, akiről véletlenül facebookról tudtam meg, hogy Glasgowban jár egyetemre. Ezúttal is köszönöm Márknak a rögtönzött idegenvezetést :) 

Nahát, az egyetem. Annak idején óriási Harry Potter rajongó voltam, ezt a mai napig sem kívánom tagadni, és ugyan én a könyveket bújtam megszállottam, azért a filmekre is vetettem egy-egy pillantást. Azonnal felismertem a szépséges kastélyépületet, pedig tudom, hogy csak néhány jelenetet forgattak ott. Hihetetlen, hogy egyesek ilyen helyen tanulhatnak nap, mint nap, a sárga irigység kerülget érte. Bármeddig szívesen ottmaradtam volna, így másnap is visszatértem megcsodálni.

A modern egyetemi tömb is tetszett, a sürgés-forgás, ezer nyelven karattyolás, az internacionális közeg minden sokszínűsége és ezerarcúsága. Ugyanis több mint másfél hónap után először voltam fiatalok közelében. Ez persze csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy mennyire nagyon hiányzott. Összességében nagyon szerettem a munkám, nem is kezeltem igazán munkaként, de egy nénivel kettesben egy szigeten, vagy a semmi közepén nem igazán van társasági élet, úgyhogy Glasgowban kiélveztem minden pillanatát. 

Kastély egyedül

Kastély velem (másnap, esőben)

Hogwarts

Végigjártuk a botanikus kertet is, ami szintén nagyon szép volt, rengeteg növénnyel a világ minden tájáról. Hihetetlen, hogy a nyugati társadalmak mennyivel civilizáltabbak, így ritka trópusi növények közt sétálgathattam anélkül, hogy üvegfal, rácsos kapu, elektromos kerítés vagy harci eb választott volna el minket egymástól. 

Ezer meg ezer fényképem van a város minden zugáról, végig japánturista üzemmódban nyomultam, ide igyekeztem a legjobbakat kiválogatni. 

Üvegházikó (egy a sok közül)

Még a kukák is elbűvöltek ;)

Mivel a skót kultúrából is szerettem volna valamicskét átélni, így nyilván egy igazi skót pubba vezetett a szemem, orrom, szám és egyéb testrészeim. Náluk napi program az esti kocsmai összejövetel, vacsi, sör, haverok, meccs, örömködés és bandázás. Elég csábító életforma, az biztos; elképesztő hangulata volt a helynek az esti órákban ;) 

fél marha frissen sütve

A szállásomat eredetileg couchsurfinggel szerettem volna megoldani, ami ezúttal valamiért nagyon nem akart összejönni, de az utolsó pillanatban egy kedves ismerősöm végül kihúzott a pácból. 2013 nyarán ugyanis nyári egyetemen voltam Rómában, ahol 35 fiatal volt szerte Európa minden tájáról, iszonyú jó társaság, pár emberrel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, de a többiekkel is segítjük egymást, ahol csak lehet. Xryshida egy tündéri görög lány, aki Glasgowban jár mesterképzésre, és ugyan borzalmasan el volt havazva beadandókkal, felajánlotta, hogy a koliszobája padlóján töltsek két éjszakát. Mondanom sem kell, a brit kolik természetesen saját szobásak, nem is hallottak 2-3-4 ágyas megoldásokról, és mikor a híres hírhedt szegedi szemikoliról meséltem, csak rémüldöztek a magyar valóságtól, vagyis, hogy  4 ember egyszobában, és kb 60 lányra jut egy fürdőszoba. Persze néha ennek is megvan a maga szépsége.... Nagyon néha...

Szóval másnap szintén az egyetemen kezdtem, elkísértem Xryshi.t, aki bevitt a mesteresek elkülönített kávézójába, megmutatott pár rejtett zugot a kastélyban, és útitervet talált ki az egyetemi múzeumok körbejárásához. :) 

Xryshi selfie

A William Hunterről elnevezett múzeum kifejezetten érdekes volt, olyan mindent bele típusú, ami kicsit sem unalmas. A különböző részeket egy-egy egyetemista mutatta be, akinek épp az volt a szakterülete, és gyakorlásképpen tárlatvezetést tartott. Volt történelmi rész, főleg római kori emlékekkel, csillagászati, gyógyszerészeti és orvosi szekció is. Itt döbbentem rá, hogy a Glasgow kóma skálát a városról nevezték el, ez valahogy eddig nem tudatosult ;) 

GLASGOW KÓMA SKÁLA

Kedvenc gyógyszerészeimnek szeretettel

Délután következett a katedrális és a nekropolisz szemügyrevétele, természetesen szakadó esőben, ám ez sem tántorított el attól, hogy végigsétáljam a várost. 

A katedrális ajándékboltja ugyan már zárva volt, de bevetettem a naaaaagy bociszemek varázsát, így elértem, hogy vehessek egy ceruzát a gyűjteményembe. Ugyanis már jóideje ceruzákat gyűjtök mindenhonnan, amerre járok. Nem volt kedvem hűtőmágnest vagy képeslapot gyűjteni, mint mindenki más, ráadásul a ceruza ötletes, szép, olcsó, és rendkívül praktikus is, úgyhogy ha bárki szuvenírt szeretne nekem vásárolni bárhol, már nem titok, hogy mire vágyom ;) 

Cathedral

Necropolis

Mivel Glasgow London után a sziget legnagyobb bevásárló centruma, így kénytelen voltam én is belevetni magam egy kis shoppingolásba ;) 

Itt még rendkívül visszafogott voltam, mindössze néhány ruhát vettem, és egy vízálló télikabátot, mivel beláttam, hogy ez a helyi csodafegyver az időjárás ellen. 

A pláza a hibás, nem én :)

Este Márkkal moziba mentünk, mivel mindenképpen látni szerettem volna a Hunger Games legújabb részét. A Cinema Palace valóban egy palota, kb 8-10 emeletes, és üveglift visz fel a megfelelő szintre, így az esti panorámát is megcsodálhattam. 

A filmet ezúttal szerencsére maximálisan megértettem, ekkor még kellemesebb volt füleimnek az amerikai angol hangzása, ez azóta persze gyökeresen megváltozott. Nem kívánok műelemzést folytatni a történettel kapcsolatban, mint általában, ebben az esetben is jobban tetszett a könyv.

Este megleptem Xryshit egy kis rögtönzött vacsival, szegény kb hajnal egyig könyvtárban volt (igen tudom, hogy hamarosan rám is ez a sors vár, bár nálunk sajnos 8-kor zár a könyvtár)...

A harmadik, egyben utolsó (fél)napomon kicsit még körbesétáltam a belvárosban, majd egy koradélutáni vonattal visszautaztam Penrithbe. Itt találkoztam a nénivel, akinek előtte egy hétig segítettem, tündéri volt, hozta a bőröndöm, illetve még elvitt búcsúzóul mekizni is :) 

Innen estére átvonatoztam Birminghambe, ezzel kezdetét vette angliai tartózkodásom legfurcsább és legkínosabb hétvégéje, de erről majd legközelebb írok ;) 

Skóciáról összességében rendkívül pozitív vélemény alakult ki bennem, az emberek barátságosak és segítőkészek, utcán, boltban, akárhol; és ha valaki nem érti az akcentusukat próbálkoznak lassabban és tagoltan beszélni szerencsétlen külföldiekkel ;) 

Maga az ország, vagyis amennyit lattam belőle nagyonszép, remélem még látjuk egymást valamikor.
Mindenkinek ajánlom top10 bakancslistás úticélnak sok sok szeretettel :)